2016. december 25., vasárnap

Boldog Karácsonyt!

Kapcsolódó kép

Boldog Karácsonyt mindenkinek!!!

A Jézuska hozott nektek néhány manga fejezetet. Ezek pedig:
Élvezzétek az ünnepet, egyetek és pihenjetek sokat!

Képtalálat a következőre: „anime christmas”

Ao Haru Ride: Awaken (manga)

Képtalálat a következőre: „ao haru ride kou and futaba”
Főszereplőnk, Yoshioka Futaba friss felső középiskolásként nemcsak egész jellemét, de eddigi életstílusát is újraalkotta. Ennek a drasztikus változásnak az oka alsó középiskolában keresendő, mikor is barátnői kirekesztették, csak azért, mert aranyosnak számított. Valamint, ha ez még nem lenne elég az élettől, egy félreértés folytán még első szerelmének, Tanaka-kunnak sem tudta bevallani érzéseit.

Most, hogy végre maga mögött hagyhatta múltbéli sérelmeit, megújulva lép a középiskolás életbe, mottója pedig, hogy minél illetlenebben viselkedjen, mint "hölgy", hogy újdonsült barátnői még véletlenül se legyenek féltékenyek rá. Futaba így, teljes elégedettségben tengeti mindennapjait, mígnem egy régi ismerős lép be az életébe. Valaki, akit igazán sohasem tudott elfelejteni - Tanaka-kun. Vagy nem is ő lenne az? Így, Mabuchi Kounak nevezvén magát, Tanaka-kun újra színre lép. Mint kiderül, akkor, három éve, mindketten ugyanazt érezték egymás iránt, de Kou közli a lánnyal, hogy azóta minden megváltozott, sohasem térhetnek már vissza azokhoz az időkhöz. Ezt hallva, vajon Futaba képes lesz küzdeni a szerelemért, ami valójában még el sem kezdődött?
(Animeaddict.hu)

Kötetek száma: 3 fejezet + 1 extra
Műfaj: romantikus, shoujo, iskolai élet
Kiadás éve: 2014
Szerző: Sakisaka Io
Magyarra lefordított fejezetek száma: 4

Tölthető magyarul:
1.kötet

Eredeti manga:

A eredeti mangához kapcsolódó vicces oneshot olvasható az oldalon.


2016. december 8., csütörtök

Heaven!! (manga)


A főszereplőnk a középiskolás Itou Rinne, aki látja a szellemeket és mivel spirituális ereje van, ezért üldözi is őket, mert vissza akarja küldeni a szellem eltévedt lelkét (egy nagy legyező segítségével). Épp az egyik lélek üldözése közben rácsap a nagy legyezőjével az iskola punk-jára, Uzaki Masaharu-ra, akivel elkezdenek veszekedni, így a tanáriban kötnek ki. A tanár Uzaki-nak egy stílusváltást szeretne, Itou-nak meg megtiltja, hogy magával hozza a legyezőjét az iskolába. Ám megint megjelenik a tanáriban az a lélek, amelyiket Itou üldözött, így kirohan az udvarra. Uzaki utánamegy és megmenti a lányt, akit kis híján elcsap egy teherautó. A földön kötnek ki és mikor Itou zavarában arrébb akarja lökni a fiút, nagy meglepetésére a fiún átnyúl. Igen, a fiút kapta el az autó, ami el is hajt... Nem tudják, mit csináljanak, mert a kórházban az orvos azt mondja, hogy nincs egy törése se a fiúnak, olyan mintha aludna. A punk folyamatosan nyaggatja Itou-t, hogy segítsen visszajutnia a testébe. A lány beleegyezik, de mikor visszaérnek a kórházba, akkor jönnek rá, hogy már valaki elfoglalta Uzaki testét, mégpedig egy Isten, név szerint Keiju. Keiju kölcsönvéve a punk testét teljesen megújult külsővel jelenik meg az iskolában, mindenki nagy örömére. Uzaki addig szidja az Istent, hogy átváltoztatja egy rózsaszín plüss majommá. Na innen kezdődnek a bajok...

Kötetek száma: 3 (12 fejezet)
Műfaj: romantikus, shoujo, iskolai élet, szupererő
Kiadás éve: 2003
Szerző: Seino Shizuru
Magyarra lefordított fejezetek száma: 12

Nézhető online magyarul:
Animeaddicts.hu


Tölthető magyarul:
1.kötet


1.A fejezet
1.B fejezet
1.C fejezet
2.fejezet
3.fejezet


2.kötet

4.fejezet
5.fejezet
6.fejezet
7.fejezet


3.kötet

8.fejezet ---> olvasható online
9.fejezet ---> olvasható online

10.fejezet ---> olvasható online 
11.fejezet ---> olvasható online
12.fejezet (VÉGE) ---> olvasható online

2016. február 29., hétfő

Bokura no Koi wa Shi ni Itaru Yamai no You de (manga)


Beniko egy kedves, vidám lány, aki gyerekkori nagy szerelmével, Sorával jár, és imádják egymást. Sorának viszont van egy ikertestvére, Umi, aki az anyjukkal él, mivel szüleik elváltak. Beniko nem éppen rózsás viszonyban van vele, hiszen a fiú, mikor kicsik voltak, konkrétan kimondta, hogy utálja a lányt. Umi sosem volt egy társasági lélek, nem voltak barátai, ezért mindig Sorára támaszkodott. Nemsoká itt lesz Beniko 16. születésnapja, és Sora egy nagy ajándékkal várja kedvesét, méghozzá azzal, hogy megkéri a kezét, aki persze igent mond... Hajnalban viszont megjelenik Umi is, de ahogy Beniko meglátja, a fiú elfut. Eddig ez lehetne egy megszokott romantikus történet, ahol a pár kisebb-nagyobb gondjait mutatja be, esetleg egy szerelmi háromszögben, mivel Umi is itt van. Viszont ez a történet más... fájdalmasabb. 
(Animeaddicts.hu)

Kötetek száma: 3 (16 fejezet)
Műfaj: dráma, lélektani, romantikus, tragédia
Kiadás éve: 2010
Szerzők: Kurumatani Haruko
Magyarra lefordított fejezetek száma: 16

Nézhető magyarul:

Animeaddicts.hu


Magyar fejezetek letölthetők itt:
1.kötet